Magamról
Az enkisboltom.hu webáruházat 2011. januárjában indítottam el először. Saját alkotásaimat kezdtem el itt értékesíteni, ami nem csak a selymekre
vonatkozott, hiszen akkoriban más festési technikákkal is foglalkoztam. Később aztán a termékskála bővítése érdekében más kézműves alkotók termékeit is árultam
viszonteladóként a webáruházban.
2013. közepétől 2018. őszig más munkáim, majd néhány éves
külföldi tartózkodásom miatt a webáruház működését szüneteltettem. Azért a selyemfestést addig sem hagytam abba :)
Végül 2018. szeptemberében újra indult a webáruház, de már
tematikus oldalként, vagyis már csak a saját készítésű, selyemre festett
alkotásaim, és az ecoprint technikával készült termékeim vásárolhatóak itt meg.
A gimnázium elvégzése után a Kirakatrendező és Dekoratőr
Iskolát végeztem el. Sokféle technikával ismerkedtem meg, amit számos területen
alkalmaztam. Nagyon szerettem ezt a munkát, a benne lévő lehetőségeket és a
végtelen szabadságot.
Az 1990-es évek elején kezdtem selymet festeni. Képek, kendők,
párnák és ágytakarók kerültek ki a kezem alól.
2008-ban elvégeztem a lakberendező iskolát, majd 2013-ban a
Debreceni Egyetem Szabad-bölcsész karának esztétika szakos hallgatójaként
végeztem.
Én is azok közé tartozok, akikből nem múlik el a kíváncsiság
soha. Mindig rá tudok csodálkozni egy előttem újonnan felbukkanó kézműves
technikával készült alkotásra. Amit csak lehet én is kipróbálok, de a nagy
szerelmem a selyemfestés. Hosszú ideig mandala rajzolással és festéssel is
foglalkoztam. Kiscsoportos foglalkozások keretein belül, mint önismereti,
művészetterápiás eszközt használtam, a mások által megrajzolt mandalák elemzése
kapcsán.
Egyik legnagyobb munkám a Hortobágyi Nemzeti Park
dolgozóinak egyenruhájához készített selyemkendők és nyakkendők voltak, amelyet
a Világörökség része cím elnyerésénél viseltek.
2018-ban kezdtem foglalkozni a növényekkel való festéssel.
Ennek a technikának a neve: ecoprint, ami a növényi részek (levelek, virágok)
nyomata selyemre, vászonra, papírra és gyapjúra.
Régebbi és új munkáim dokumentálását ebben a blogomban
találod: https://csajbokmarta.com/ A blog folyamatosan bővül, érdemes rendszeresen ránézni, ha érdekel ez a téma.
Nézd meg a webáruház facebook oldalát is, ahol találkozhatsz a
selyemfestésen kívül más témákkal is, mint pl. újrahasznosítás, tudatos
életmód, más kézműves technikák: https://www.facebook.com/enkisboltom/
Ezen az oldalon pedig mindig a legújabb, selyemfestéssel
készült alkotásaimról értesülhetsz, és tudhatsz meg kulisszatitkokat az alkotás
folyamatáról: https://www.facebook.com/csajbokmartaselyemfesto/
Csajbók Márta selyemfestő