Kategóriák
Hírlevél 
Információk
Kulcsszófelhő
Bevásárlókosár
Hírek
Csoda ovi, amit minden gyerek megérdemelne!
Egy véletlen folytán figyeltem fel egy különleges óvodára, egy nyírségi községben, melynek neve Érpatak. Azelőtt soha nem jártam még itt, de olyan példamutató dolgokat hallottam erről a helyről, hogy harmad magammal felkerekedtem, hogy a saját szememmel is lássam. Könnyen megtaláltuk az ovit.
Már a kapuban a szánkat tátottuk, mert az udvar tele volt mindenféle színű és formájú tökből készült állatkával, és egyebekkel. Hamar kiderült, hogy ez itt így ősszel hagyomány, hogy az óvónők meglepik a gyerekeket. Volt itt minden! Tökhintó, sárkány, bocskor, páva, állatkák, hóember, szoptatós malaccsalád… és minden tökből!
Éppen egy „egészség hét” után voltak, ahol egy héten át azzal foglalkoztak, hogy milyen az egészséges táplálkozás, melyik étel miért jó az embernek.
Az óvodának saját kemencéje van az udvaron, ami persze nem dísz! Időnként kenyeret, kalácsot dagasztanak, amit kisütnek, majd megesznek.
A kertben saját konyhakertet tartanak fenn, hogy a gyerekek megtanuljanak zöldségeket nevelni, és természetesen feldolgozni is. Vannak fűszernövényeik, amit megszárítanak, káposztát taposnak, befőznek. A kiskert nincs elzárva a gyerekektől, mégsem tapossák le, vagy húzzák ki idő előtt, mert tudják, hogy úgy kell rá vigyázni, mint otthon.
Ismeretlenül is olyan meleg fogadtatásban volt részünk, hogy talán kicsit „ott felejtettük magunkat”, feltartva a dolgozókat a munkában. Mikor bementünk az óvoda épületébe, rám törtek az emlékek, mert az én gyerekeim is egy hasonló szellemiségű oviba jártak, de egy nagyváros kellős közepén. Konyhakert nem volt, de szabadon futkosó mókus a kertben, meg lelkes óvónők igen. És a lényeg pont itt van! A lelkesedés, és a kiforrott szellemiség magával ragadja a gyerekeket és a szülőket is.
Ebben az oviban így állt össze egy saját múzeum, ami persze szintén nincs elzárva a gyerekektől. Teljesen nyitott, két pici szobából áll. Régi bútorokkal, szőttesekkel, edényekkel, és egy család ül a székeken. Apa, anya és egy kisgyerek „lakik” a régi bútorok közt, régi hagyományőrző ruhában. A gyerekek lebbencstésztát gyúrnak és csigatésztát csinálnak. Ilyenkor a házaspártól „kölcsönkérik” a hagyományos csigacsinálót, cserébe a neves ünnepeken meglátogatják őket, és bevonják őket az ünnepi népszokásokba is.
Az ovinak van saját néptánc csoportja, saját ruhatárral, valamint kézműves szakkörük is van. Az alkotásaik mindenhol jelen vannak a falakon. A csoportszobában népi motívumokat őrző faragott bútorok vannak, és van néhány hangszerük is az ünnepekhez.
Ottlétünkkor éppen sült a sütőtök a gyerekeknek, amit egy kedves szülő ajánlott fel a gyerekeknek. Természetesen mi is kaptunk belőle, amit jóízűen el is fogyasztottunk. Nem engedtek el minket üres kézzel sem. Az egyik dolgozó saját kézzel készített csuhé virágokat adott nekünk emlékbe, ami valóságos műremek.
Úgy döntöttünk, hogy ezt az emléket nem tartjuk meg magunknak, hanem szétkürtöljük a világnak, hogy… igen, létezik még hagyományőrzés! És már az óvodában erre kell nevelni a gyerekeket, ami persze a felnőtteken múlik! Azon, hogy a régi kézműves tárgyakban észrevegyük valaki ráfordított energiáját, tehetségét. Ne dobjunk ki feltétlen minden elhasznált tárgyat, hanem mutassuk meg a gyerekeknek, próbáljuk ki együtt, hogy hogyan használták. Emlékezzünk a neveikre, énekeljük a dalokat, mint itt az oviban a kislányok. Az óvoda nevelési programja akkreditálás alatt van. Reméljük, hogy országos programmá növi ki magát egy szép napon, mielőtt még eltűnnének a dalaink, hagyományaink, népszokásaink. Azok a generációk, amelyek így nőnek fel, igazi gyökerekkel fognak kapaszkodni a magyar hagyományokba. Tudni fogják, hogy honnan jöttek, és hova tartoznak, akárhová is sodorja majd őket az élet. Segítsük az ilyen kezdeményezéseket! Mi már megtettük a magunk lépését, segíts Te is!
