A tökéletes reggel- avagy - ?Így lettem főhős egy filmben?

Poros erdei úton indultam el többedmagammal egy hétvégi találkozóra. Legalább 10 autó döcögött egymás után annak reményében, hogy valóban létezik a megígért erdei fogadó. Fél órán át nyeltük egymás után a port, amikor valóban megérkeztünk. Kicsit “Jancsi és Juliska” mese érzetem volt. Az oda vezető földút kanyargott jobbra-balra… jaj, miért nem hoztunk kenyérmorzsát??? Ó, ha ezt tudom… gondolatok után, valóban létezett a házikó! És főtt a kondérban a vadragu. Megkönnyebbülten kiszálltunk az autókból és egy végeláthatatlan, vidám beszélgetésbe kezdtünk. Mindenki elmondta, hogy mi történt vele az elmúlt években, megnéztük egymás gyerekeinek fotóit. Éjfélkor újabb kondér étel készült el, ami talán még az előzőnél is jobb lett. Ettünk-ittunk-nevettünk, és senki nem akart menni aludni. Kint ültünk a nagy fák alatt, az erdei tisztáson egész éjszaka. Előkerültek a pokrócok, pulcsik és közben finoman szólt a zene. Közeledett a reggel, és itt-ott elbóbiskoltak néhányan. Én is. Addigra mindenki behúzódott a hűvös hajnal elől a házba. Fél 7-kor ébredtem a bóbiskolásomból, és kimentem az udvarra. Ekkor kezdődött a “fim forgatás”.

Egyedül voltam az udvaron, ami tulajdonképpen az erdei tisztás volt. Éppen felkelt a nap, és rám sütött a fák lombja között. Minden harmatcsepp látszott. A levegő tökéletesen friss volt, tele energiával. Nem tudtam, hogy mi olyan extrán furcsa ebben a helyzetben még. Olyan érzésem volt, mintha egy filmben lennék főhős, aki már sok kalandon és harcon átverekedte magát, és most megpihenhet, összegezheti eddigi tettei, és elindulhat egy új, boldogabb élet felé. Néhány lépés után jöttem rá, hogy még mindig szól a zene. Nagyon finoman, halk, lassú jazz szólt a fák közt. Éppen ehhez a hangulathoz való volt. Nem tudom ki rendezte így, de tökéletes volt. Az asztalon hagyott dolgok még emlékeztettek a különleges éjszakára. Leültem a felkelő nap sugaraiba. A távolabbi tanyáról hallatszott a birkák bégetése. Egyedül voltam, és a világ mégis teljes volt körülöttem. Torokszorítóan tökéletes volt, mint egy hatalmas, nem várt ajándék. Ez az ajándék csak nekem szólt. Lassan lecsendesedtek az utolsó dallamok, véget ért a zene. Szinte észre sem vettem, hogy mikor volt az utolsó pillanat. Enyém maradt az egész tökéletes élmény, én voltam a filmem főhőse, és ezt teljes, tiszta tudatommal tudtam ott, abban a szent pillanatban.

 Kaptam még néhány csendes pillanatot, aztán mindenki elkezdett újból előbukkanni egyesével. Együtt élveztük tovább a reggelt, és vártuk, hogy elkészüljön a rókagombás rántotta.

Ez volt az érettségi találkozónk…